Már akinek szüksége lenne rá....

Kellemes koncert. Legkedvesebb barátnővel csacsogós este, diszkrét félhomály....

Fiatalember az asztalhoz lép, erőtől és jókedvtől duzzadón, helyet kérve közénk.
Persze, nem vagyunk mi vademberek, sőt! Vad nők sem, szóval: csüccs.

De nem gondoltuk, hogy a helyen kívül bármi is járna neki az asztaltól....

Ennek ellenére időről időre megpróbált kapcsolódni....

-"Hozhatok valamilyen italt?"
-"Ismeritek a zenekart?"
-"Messziről jöttetek?"
....és még egy két hasonlóan magasan szántó kérdés....amit illedelmes hölgyek lévén, igyekeztünk a neveltetésünkhöz mérten kezelni, és visszafogott, egyszavas válaszokkal letudni. Egy idő után pedig már észrevettem, hogy  akarva-akaratlan úgy nyúltam mindenért, hogy a karika gyűrűm biztosan kiverje a szemét...
Jelzem nagy hatása nem volt, amit azért döbbenettel tapasztaltam, de hát ez van.

Nem akarok ultra undoknak tűnni, szóval valójában a pasival semmi gond nem volt. 

Csak mi nagyon nem voltunk rá épp kíváncsiak.
Ő meg csak egyre csak kérdezett.......és ha a ez nem lett volna elég, még válaszolt is rájuk.

Szóval megtudtuk, hogy valami üzleti suliba jár, 31 éves és eredetileg Bács-Kiskun megyéből származik, de már jóideje Pesten él....áááááá

De végül feltette azt a kérdést is, amire boldogan válaszoltam:

-"És mivel foglalkozol?"

Felé fordultam és a legcukibb pillarezgetésem közepette válaszoltam:
-"Kismama vagyok"

Látni kellett volna a pasi arcát!
Ha nem akkor hozott volna magának egy új pohár sört, tuti a kijáratig szalad.